Akár mennyire is nem akarom...
Mostanában elég sokat gondolok Bellára, aki a legjobb barátnőm volt azóta mióta feljöttem a nagyvárosba és új életet kezdtem....találkoztunk és egyből egy hullámon voltunk...és szinte telepátiával is tudtunk beszélgetni...
Hiányzik...teljesen kizárt az életéből, miután történt egy két dolog köztünk...hiába volt minden...mind a ketten a saját látószögünkből láttuk csak után a dolgokat...és egyikünk sem tudott továbblépni...hiába minden próbálkozásom...rá kellett jönnöm, hogy vége...nem egy pasi miatt...hanem amiatt hogy különbözünk és máshogy éltünk meg dolgokat...ami régen jól működött és tette olyanná a kapcsolatunk, amilyen volt...hintázós, mindent megbeszélős, horvátországozós, bulizós, egy klubba tartozós, nem haragudós, megértős...stb. Az most felborított mindent...pár pillanat leforgása alatt teljesen közelről eltávolodtunk egymástól messzire...próbáltam kapaszkodni belé...de akinek nem kellek abba felesleges....de hiányzik...mindeddig ha történik valami..mindig őt hívtam...van most is többször, hogy már nyúlok a mobilomért hogy felhívjam és meséljek neki...aztán villám csapás..hogy jó reggelt...mit hiszel hogy kíváncsi rád??kétlem...ha az lenne ő is keresne, nem csak a te próbálkozásaidból állna a mostani kapcsolatotok....
Régen egy hintában ültünk...most mindketten külön külön és más irányba..egymástól el...vajon ezek az utak találkozhatnak még?vagy végleg elveszik a süllyesztőben?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése